2.fejezet/3.
A kicsi hegyes metszőfogak szépnek is mondhatóak lettek volna, ha a lány tekintete nem lett volna annyira ijesztő. Az írisze kékje, most vérvörösen izzott, és Myltford már hitt a vámpírokban.
Egy szemvillanás, csupán annyi ideig tartott. A sziszegő hang sem kígyóéra, sem másféle, a földön létező élőlény hangjára nem hasonlított. A kötelék egy pillanat alatt szétszakadt. A vámpírrá változott lány, akár egy pihét rántotta a fel a földről a súlyos férfit és vicsorgott, mielőtt a szája lecsapott a kövér, zsíros nyakra. Életben maradhatott volna a férfi, csupán két pici, mély lila pöttyel a nyakán. De Shara azt akarta, hogy meghalljon az utálatos ember. Szétmarcangolta a nyaki ütőeret és a spriccelő vérbe sűrűn belenyalt. Amikor a férfi holtan a lábai elé esett semmiféle sajnálatot nem érzett. Büntetés. Kiérdemelt és igazságos.
Nardin sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán, megrémült, és iszonyúan félt. A kereszteket sűrűn, eszelősként vetette magára, bár észrevehetően a vérvörös izzás, rá szelídebben tekintett, és a kéz, ami felhúzta nemsokára barátian ölelte magához.
-Ne félj, téged nem bántalak! Te jó vagy!
Aztán tartania kellett, majd az ágyhoz vonszolnia a fiatal nőt, mert az magatehetetlenül, vértől pirosló arccal, rogyott a kezei közé.
Nardin nem tudta mit tegyen. Ki hinne neki? Még a végén boszorkánysággal is megvádolnák, és felakasztanák, vagy kerékbe törnék. Rövid gondolkodás után, a gyakorlatiassága győzött, és próbált nem gondolni arra, hogy egy vámpírral van egy helységben.
A szoba ajtaját bereteszelte, és Myltford súlyos testét megpróbálta a spanyolfal mögé húzni. Gyöngyözött a veríték a homlokán, amire végzett, majd egy vászonlepedővel, megpróbálta feltakarítani a padlót. Nem igazán sikerült, a lakozatlan fa, a vér egy részét szomjasan magába itta, de arra mégis jó volt a dolog, hogy ne hordják szét a vörös, utálatos anyagot.
Fáradságos és gyomorforgató munka volt, az örömlány háta sajgott, a szíve zakatolt, és nem volt benne biztos, hogy nem álom az egész. Talán nem sokára felébred, és ez a sok vér, és rettenet semmivé foszlik!
Shara, amikor kinyitotta a szemét, Nardin hátát pillantotta meg először. A lány a földön kuporgott és egy nagyobb anyaggal törölte a padlót.
Mindenre emlékezett, pontosan tudta, hogy nem sokkal azelőtt, ölt! Véget vetett egy olyan férfi életének, aki bántotta a szerencsétlen lányt és bizonyára nem ez volt az első eset. Shara nem omlott össze és nem kezdett eszelősen sikoltani. Pedig ez volt az első, amit szeretett volna. Ám valahol a lelke legmélyén, lakozott egy belső másik lénye, ami most előkúszott, rejtélyesen és ébredezve.
-Ne félj! Te más vagy mint a többi ember, azt tetted, amit tenned kellet! Akartad, szükséged volt a vérére, hogy feléledj!- Shara hitt a belső hangnak, pontosabban a teste és az agya megnyugodott. Tele volt kérdéssel, miértel és hogyanokkal, de talán a válaszokat is megkapja nemsokára. Csak idő kérdése!
Érzékelte, hogy teste már visszatért a rendes állapotába, nem érezte azt a furcsa ősinek tűnő feszítést a belsejében.
- Hová tetted?- Nardin remegett a félelemtől félt, ha rosszat szól, a lánynak nem tetszőt, akkor az talán őt is…
- Ne félj, nem bántalak! Nem tudom mi volt az előbb velem, de emlékszem mindenre. Mi lesz most? Öltem!
- Igen, de megmentetted a világot egy elfajzott, kegyetlen embertől! De mondd csak, mi vagy te?
- Nem tudom!- rázta a fejét Shara, és a szemében tükröződő őszinteség is erre utalt.
- Jól van, de azt hiszem, valamiféle vámpír vagy. Gyerekkoromban hallottam egy mesét, a fajtáid béliekről. Szóval biztosan vérszívó vagy! Ám, most nagyobb problémánk is van ennél. Myltfordot egy idő után keresni fogják az emberei! A testét a spanyolfal mögé rejtettem, de az árverés félóra múlva kezdődik. Muszáj rajta részt venned, különben, Myltford emberei észrevesznek mindent. Engedd, hogy átöltöztesselek, és csináld végig a dolgot! Ha szerencsénk van, ma megvesz valaki, és miután leteszi a pénzt érted azonnal magával visz. Ez az egyetlen lehetőséged, ha nem akarsz, tömlöcbe kerülni és meghalni!
Nicholas már évek óta nem járt ilyen helyen. A piros bársony és taft, a selymek sokasága kicsit riasztóan hatott rá. Már nem találta olyan elbűvölőnek az efféle dolgokat, mint ifjabb korában. Donald izgatottsága nem ragadt át rá, mélyeket szippantott a szivarból, amelyet egy szinte ruhátlan, erősen kifestett hölgy szolgált nekik körbe. Donald, szemtelenül, megsimogatta a nő combját, aki csábító mosollyal hagyta azt.
Az árverésre közel harminc férfi jött el. Legtöbbjük London krémjéhez tartozott. Gazdag arany ifjak, idősödő, nemesek, és elhanyagolt férjek. Természetesnek vették az efféle nők tartását, megszokott dolog volt a felső tízezer köreiben. Az asszonyaik a legtöbbször szemet hunytak felette, pótolta őket a sok ékszer és fényűző pompa.
- Nem tudom mit vársz Donald? Szerinted itt tényleg szüzekre lelsz? Én mondom színjáték az egész, ide tisztességes leány nem kerül be!
- Nick, öregem - vágta hátba Donald a barátját- alig hiszem el, hogy nem tudod, miképpen zajlik az ilyesmi. Az összes Londoni bordély képviselteti magát, ez a legnyereségesebb üzletek egyike manapság. Hát, csak helyezkedj el kényelmesen és figyelj! Ma megveszem a legcsinosabb lányt!
Nicholas unott arccal nézte az embervásárt. Elsőre egy barna, aranyló bőrű, keletről származó lány került fel a színpadra. Tud bizonyos fogásokat és különleges, keleti technikákkal kényezteti majd azt a férfit, aki őt választja!
Állva kiáltozták a hatalmas összegeket, egymás szavába vágva versengtek a férfiak, a török lányért. Hamar elkelt, egy egész vagyont fizetett érte a deres hajú nemesember, aki igen csak elégedetten hagyta ott az árverés színhelyét.
Donald vigyorogva mustrálta az aranybőrű török, Leilát, és a sorra következő többi hölgyet is. Már szinte mindenki elhagyta az asztalát, az urak félkörben összeverődve a színpad előtt tolakodtak. Egymást lökdösődve próbáltak minél közelebb kerülni a lányokhoz. Nick remélte, hogy éjfélre vége lesz a műsornak, és ha kicsit is szereti a szerencse asszonya, akkor talán Donald hamar megvásárolja az egyik lányt és ő végre bezárkózhat a whiskyje társaságában a szobájába. Ő is ott állt a kis tömeg szélén, de mindent nézett, csak a hölgyeket nem. Igazából mérhetetlenül unta az egész árverést.
- Szép volt, de nekem túl nagy mellű. Neked tetszett egyébként?
- Hát tudod, nekem mindegy milyen, csak legyen olyan…lágy. Vagy nem is tudom. Nincs nekem már ideálom!- legyintett Nick.
A következő színpadra kerülő teremtések, mind fiatalnak tűnő és pajkosan mosolygó lányok voltak. Fényes, színes ruháikból elővillantak a melleik, és más testrészeik, némelyikük még a tánctudományát is megvillantotta.
Nick számára az egyik pont ugyanolyan volt, mint a másik. Az, hogy szüzek lennének, aligha hitte bármelyikük is. Ám ennek ellenére, gyorsan nyélbe ütötték az üzleteket.
Nick, csak véletlenül pillantott oda. Nem figyelte már egy ideje a színpadon zajló eseményeket.
Aztán meglátta őt. Majd gyorsan félre nézett és újra vissza, nem-e csak káprázat az egész.
Nicholas nem tudta, miért találja különlegesnek a méz szőke tincseket és a hatalmasnak tűnő kék szemeket. De az első pillanattól kezdve, egyet akart.
A nőt.
- Ezerkétszáz először, ezerkétszáz másodszor…
- Én megadom az ezerháromszázat!- Donald izgatottan tördelte a kezét és le sem vette a szemét, a szendén, és remegve álló, fiatal teremtésről.
- Valaki még többet? Uraim? Gyerünk, jöjjenek azok az ajánlatok! Egy igazi bársonyos bőrű, nemes szüzet kínálunk fel önöknek! Nézzék meg alaposan!
Shara sikoltani szeretett volna, amikor a durva kezek, forgatták, pörgették, abban a szemérmetlen ruhában, amit Nardin rá erőltetett. A mellei szinte fedetlenek voltak, és a szoknya, elöl, fel volt hasítva, így kilátszottak a combjai is. Annyira szégyellte magát.
-De hiszen ez egy nebáncsvirág, még csak mosolyogni sem tud! Minek az ilyenből még egy, ott van nekünk az asszony az ilyesmire!-A teremben szinte mindenki hahotázott, és Donald már kezdte megbánni, hogy a lányra licitált. Talán valaki mást kellett volna választania.
- Akkor a hölgy ezerháromszázért azé az úré ott!- bökött Donaldra a játékmester. Ám mielőtt lesújtott volna a kis kalapáccsal, valaki bekiáltott a halkan morajló zajba.
- Én veszem meg! Kétezer arany! -A még az árverésen tartózkodó férfiak egy emberként szisszentek fel. Mindenki szájtátva bámulta a magas, széles vállú, sötét hajú, Lord Nicholas Dreaket.
- Kérlek bocsáss meg nekem!- suttogta barátja felé Nicholas, mielőtt elindult letenni a fizetséget.
Shara megremegett a férfi közelségétől. A szürke íriszből parancsoló magabiztosság áradt. Kicsinek és gyengének érezte magát a hatalmas termet mellett. Az idegennek, csak a mellkasáig ért, és biztos volt benne, hogy soha azelőtt még nem látott ennyire megnyerő és jóképű férfit.
(11:30)
