3. fejezet/2.- Az eljövetel
- Mikor avatod fel a kicsikét?- Nicholas elmosolyodott a kérdés hallatán, az aranyszín folyadékot nagy kortyokban nyelte. Olyan tűzforrón égette, mint a kandallóban égő, sercegő hangokat kiadó, vidáman lobogó lángok. A kristálypoháron keresztül bámulta a lángnyelveket, miközben hanyagul terpeszkedett a zöld bársonnyal borított karosszékben. Elégedettséget érzett, és ez örömmel töltötte el, hiszen hasznos napot tudhat maga mögött! Amikor Donald felé fordult szikrázó tekintetében ott bujkált az életkedv.
- Nemsokára az enyém lesz a virágszál!Bár eléggé titokzatosan viselkedik, és túlon – túl, ártatlannak tűnik. De azt hiszem barátom, hogy nagyon nagy színésznővel van dolgom, majd meglátjuk, a teste miképpen reagál az enyémre. Tudod? Élvezi –e, majd az együttlétünk örömeit! - Donald kajánul mosolygott és külön örült annak, hogy Nicholason már nem látszott az a fásultság, amit ideérkezésekor tapasztalt.
- Egyáltalán nem bánom, hogy végül is te vetted meg, ez a Nardin is, egy valóságos gyöngyszem! Azt hiszem, tetszem neki! Holnap közelebbről is megismerkedek vele, ha jól sejtem nem fog visszautasítani!
A két férfi még egy ideig beszélgetett, régi dolgokról és ujjakról is, ám a hajnal már üresen találta a lord dolgozószobáját, mert mindketten nyugovóra tértek.
Nicholas szemére nem jött álom. A teste égett, feszítette a kielégületlenség. Az oly régóta visszafojtott vágyak, a remete élet pangással teli időszaka miatti kielégületlenség, most egyszerre tört elő a testében. Őrülten kívánta a nőt, akit alig pár órája vásárolt. Hihetetlen, hogy pont egy bordélyban akadt rá arra, aki újra előhozta a testében a vágyat.
Nick mindig meztelenül aludt, nem érdekelte az etikett se a szolganép. A keze lassan, centiméterről-centiméterre haladva siklott le a férfiassága felé, és amikor ujjai a forró hímtagjára kulcsolódtak, lehunyta a pilláit. A lassú mozdulatok hamar türelmetlenné váltak, teste veszettül követelte a gyors orgazmust. Alig telt el pár perc és visszafojtott nyögés hagyta el az ajkait, teste ívben megfeszült, átjárták a gyönyör hullámai. Ám amikor végzett, szinte ugyanannyira vágyott a fiatal lány után, mint előtte. Nagyon várta a másnapot, mert elhatározta, sietni fog a hódítással. Az a nő lenyűgözően kívánatos és meg kell, hogy kapja tőle azt, amiért fizetett!
Shara álmodott.
Furcsa és ijesztő képeket látott, mintha nem is ezen a földön járt volna. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy részesévé vált –e képeknek, ott lélegzett valójában, az orrába különös szagok és illatok áramlottak. A bőrén érzett hűvöstől és nyirkostól, valóságosan kirázta a hideg.
A felszín alatt, sötét, áporodott szagú katakombákban lépkedett, talpai alatt száraz, hústalan csontok zörögtek. A gyakran felbukkanó koponyák egy része még egészben volt, hatalmasnak tűntek, az üresen tátongó szemgödrök. Némelyik koponya pedig kettérepedve és szétszúzva feküdt, egy-egy halom tetején. A csonthalmaz néhol dombbá magasodott, míg máshol kitaposott ösvény két szélét alkotta. Furcsa és kíméletlen műalkotásként hatott a különböző csontokból álló különleges út. Akár egy futószőnyeg, amelynek a végén maga a pokol kapuja vár a vándorra.
Érdekes módon Shara nem félt. Nem is sikoltott, ismerősként lépkedett e hátborzongató helyen. Néha felnézett a járat tetejére, ahol hatalmas pókhálók, lebegtek a feje felett, és denevérek hada alkotott lelógó csipkefüggönyt. Időnként egy-egy patkány futott keresztül előtte, és ő elegánsan rúgta tova a szőrös és utálatos állatokat.
Sehol nem volt rés a felszín felé. Mégis, útját világosság kísérte. Mindent látott, pontosan úgy, mintha a nap, aranyló sugarai kísérnék az útját. Pedig sötétnek kellett volna lennie! Tök sötétnek. És az is volt. A világosságot ő maga szolgáltatta a vérvörösen izzó szembogaraival.
Az út végéhez érvén egy hatalmas terembe került, ahol már vártak rá. Pontosan tudták, hogy jönni fog.
Tükrök sokasága verte vissza az ezerszínű káprázatot. Itt volt neve, és mindenki tudta ki ő. Egy birodalom királynője volt álmában, amely titokzatos és veszedelmes volt. Magas, sápadt bőrű alakok vették körül, hegyes szemfogaik hófehéren villantak ki ajkaik közül.
Álmában fekete, pókháló finomságú ruhát viselt, fején ezüstszínűen csillant a korona. Ujján kígyó alakú gyűrű csillogott, amelyet tökéletesen dolgozott ki a készítője. Szinte várta, hogy sziszegő hangot adjon ki az alakzat, vagy belemarjon a kézfejébe. Hideg trónon ült és ezrek kiáltottak, hogy dicsőítsék őt. Ekkor emelte magasra a serleget, amelynél szebbet még sosem látott.
A rajta lévő rubintok vérvörös csillogtak, belül pedig örvénylett a meleg, vörös színű vér. Ekkor felállt, és a szájához emelte a serleget. Az óriási teremben néma csend lett, mindenki várakozás telien tekintett rá. Talán ezer szempár is rászegeződött ebben a pillanatban.
A legfinomabb illat csapta meg az orrát, mindennél kellemesebb és kívánatosabb.
A vér illata.
Lehajtotta az éltető folyadékot, és a tömeg felkiáltott.
-Éljen az eljövetel! Áldás a királynőnkre!
A teste a megivott vértől, egy sűrű, különös örvénybe került, ahol szétesett egészen pici darabokra.Akár a harmatcseppek, ott keringett milliónyi kis darabra hullva, mégis egyetlen létező tudatként.
Ahogy az örvény lassult, a cseppek kezdtek egymáshoz közelíteni, míg a végén lassan, újra felvették az eredeti egyetlen formát. A királynőjét, aki immár a föld leghatalmasabb és legerősebb vámpírnője volt.
Csak egy valaki maradt csendben, a sarokban lapulva és dühösen izzó szempárral. Egy nő, aki magának követelte a trónt. Évszázadokig késleltette az eljövetelt, s íme, a küzdelmes munkája semmivé lett! Szemei sárgállottak a haragtól és szinte senki, nem mert rá tekinteni. Féltek tőle és féltették ifjú királynőjüket is. Mert ők tudták, hogy Delinda, a vámpír boszorka bosszúja sosem téveszt célt!
(0:22)
