4. fejezet/3.
Shara belepirult a tanításba. Pontosabban azokba a részletekbe, amiket Nardin árult el neki a testiségről. Soha nem gondolta volna, hogy így zajlik a testi szerelem. Elképzelhetetlenek tartotta, hogy arra a pici helyre beférjen az.
-Hidd el drága barátnőm, hogy befér. Hiszen a gyerek is ott születik!- Shara csak pirult és igazat kellett adnia a másiknak, valóban így születik minden ember.
Nardin elárulta azt is, hogy a lord nem teljesítette a kötelességét, és azt is, hogy miért.
- Akkor ezt Nicholas valószínűleg kudarcként könyveli el. Talán már nem is akar engem!
- Dehogynem, éppen nagyon is tetszettél neki, nagy hatással voltál rá, különben nem így történt volna a dolog. Úgyhogy megnyugodhatsz!- Shara arcán önkéntelenül is egy mosoly terült el. Pedig a helyzete egyáltalán nem volt rózsás. Csak egy kitartottnak megvásárolt nő. És most mégis boldogságot érez!
- Én is boldog lennék, ha egy ilyen férfi várna rám minden este! Ne törődj semmivel, légy boldog. Add meg a lordnak, amit akar. Látom, hogy milyen nagyon a hatása alá kerültél. Csak egyre vigyázz, ne legyél terhes. Nekem van receptem, pontosan tudom, milyen gyógynövények kellenek ahhoz, hogy ne ess teherbe. Én magam szoktam elkészíteni az orvosságot, a piacon már ismernek engem a kofák. Mindig beszerzik nekem a kívánt dolgokat. Én is ezeket a golyócskákat szedem, amióta örömlényként dolgozom.
- És nem veszélyes? Nincs olyan hatása, ami beteggé tesz?
- Ne félj, régóta használják már az asszonyok és én magam is! A falumból hoztam a receptet és a Vörös Rózsában is minden lány ezzel hárítja el a nem kívánt terhességet. Senki nem lett állapotos azóta, és senkinek nem kellett az utcára mennie nagy hassal és a kilátástalan, nyomorúságos jövővel szembenéznie. Tudod, az örömlányok élete nem könnyű, nem csak annyiból áll a dolog hogy hanyatt fekszel.
Neked itt a nagy lehetőség, ha ügyes leszel, a lord nagyon sokáig megtart, és ha elég okosan csinálod a dolgokat, eléred, hogy a végén, amikor majd megun, vegyen neked egy kis lakást és legyen némi havi apanázsod. Ezt kell elérned Shara, érted! Már most kérd! A lord mindig nagyvonalú ember hírében állt. Szerencsés vagy, hogy ő vett meg!
Sharát nyomasztotta a Nardinnal történt beszélgetés. Milyen jövő, egy lakás és némi havi adomány? Neki nem kell! És a lorddal sem tudja mi is a helyzet. Mit akar egyáltalán? Nem tudja, még nem.
Egész délután másra sem tudott gondolni csak arra, milyen lesz majd, ha megtörténik közöttük az igazi testi érintkezés.
A varrónők zavarták meg az álmodozásban, mert egyszerre négy hölgy is betódult a szobába, és miután az első döbbenetük elmúlt, a szakadt és ledér ruha láttán, elkezdtek róla méretet venni. Forgatták, pörgették, siklott a centi a dereka körül, a mellénél, a válla felett és a bokájánál. Borzasztóan elfáradt és minden testrésze zsibbadt, amire újra magára maradt. Egy lila szolid ruhát is hoztak az asszonyok, és végre egy forró vízzel teli dézsa is várt rá a vacsora előtt. Nardin is kapott másik öltözetet és ebben jött segíteni az esti toalett elkészítésében.
Delinda a legtitkosabb füveket és hozzávalókat gyűjtötte össze, fontos varázslatra készült. Fekete haja lobogott, szinte szélvészként járkált, fáradhatatlannak tűnt. Karcsú alakját sötét selyem ölelte körbe, és a keskeny derekánál, ezüst kígyó tekergett. A csúszó- mászó szemei a jádét idézték, hidegen és gonoszul tekintettek a világba. Ő őrizte a boszorkányt.Ha valaki túl közel lépett hozzá, a kígyó feje lecsapott, és belemart bárkibe, nem válogatott. Ő volt Delinda védelmezője, Belt a kígyóisten! Aki, eladta a lelkét a vámpírboszorkánynak. Az öröklétért cserébe, és már több mint hatszáz éve éltek, e különös szimbiózisban.
Ám azt, hogy mire akarja használni a veszélyes kotyvalékot Delinda, pontosan tudta a trón őrzője is, Kalmúr. Már régóta tisztában volt vele, hogy egy valaki keresztezheti az eljövetel útját, az a némber, boszorkány!
Kalmúr, elindult a katakombák örvénylő járatában, húzta a jobb lábát, mint mindig. Valaha egy norvég szablya vágta át a combját, és csupán egy vékonyka bőrdarab, tartotta az egészet a testéhez. A kínok kínját állta ki, de egy hét múlva összeforrt a seb, és a klánja ekkor tagadta ki őt, amikor rájöttek, hogy nem olyan ember, mint ők. Hiszen meg kellett volna halnia! Köveket csaptak a fejéhez, agyon akarták verni a férfiak, szembe köpték a nők, és a felesége félelemmel és utálattal nézett rá. Ekkor hagyta hátra az emberi életét, és kutatta fel a saját faját. Azóta éli az életét itt, oly távol a valamikori otthonától.
Minden zugot úgy ismert már, mint a saját tenyerét. Évszázadok pora nyomta a lelkét, arcok százai éltek elméjének eltemetett zugaiban. Néha azt kívánta, bárcsak halhatna meg! Az évek sokasága alatt annyi kín és fájdalom gyűlt össze a szívében, hogy mázsás súlyként nyomasztotta. Olyan jó lett volna letenni a terhet, a súlyt a válláról. Nem volt elég saját, lelki terhe, az elkövetett bűnök, és gyilkosságok, ennél még nagyobb feladat hárult rá. Pontosan addig, amíg a királynő nem foglalja el a trónt. Az ő tiszte a rend megtartása, a vámpírok között. És ez nem kis felelősséggel járt! Összetartani egy vérszomjas hordát, felügyelni az éjszakákat, megbüntetni a lázadókat, elrendezni a peres ügyeket. És várni, csak várni, legfőképp kivárni.
Kicsit már belefáradt ebbe az egészbe, de mit is tehetne? Azt a pici időt, amíg a királynő trónra kerül, azt már fél lábon is kibírja!
Delinda szélvihar formájában próbált lecsapni a betolakodóra. Kalmúr, ellenállt, talpaiból kicsiny, majd egyre erősödő gyökérzet vert utat a kövezett talajra. Delinda hiába fújt a tájfun erejével, Kalmúr szilárdan tartotta magát a gyökereknek köszönhetően, amelyek a végén, még legalább egy méter mélyen, lehatoltak a felszín alá.
Ekkor Belt támadta a trón őrzőjét, letekeredett, Delinda karcsú derekáról majd sziszegve mart bele Kalmúr csuklójába. Hiába próbálta az lerázni magáról a kígyó, csak nem akart a földre hullani. Kalmúr a derekánál fogva hajlongott, körözött, miközben Delinda szele, belekapott a derékig érő sötét hajába. A fürtjei fekete szalagként örvénylettek körülötte, miközben a vihar egyre csak tombolt. Delinda szakadatlan fújt, és Kalmúr idejét látta annak, hogy végre megvívjon Belttel.
(11:56)
