6. fejezet / 2.
Nicholas testét vékony verejték réteg borította. Minden mozdulatából a nyers erő sugárzott. Egy ingre és nadrágra vetkőzött és fát vágott, kint az udvarház mögött, az istállóktól jobbra. A fejsze magasra emelkedett a feje felett és gyors körívet rajzolt a levegőbe.
- Nicholas úrfi, maga mindig meg tud lepni! Lord létére fát vágni! Talán valami baj van? Megbocsásson a tolakodásomért, csak nem látszik valami boldognak!-Nick bármelyik más szolgát megdorgált volna keményen, de nem úgy az idős Tanvert! A férfi barna felöltőjében, nemez kalapját gyűrögetve álldogált a fatönktől, legfeljebb másfél méternyire. Már akkor is itt dolgozott, amikor az apja élt, annak pedig nem kevés ideje volt. Hozzátartozott a rezidenciához, a részévé vált. Emlékezett, hogy a férfinak a térdén lovagolt kiskorában, és mindig rendes embernek ismerte. Tisztességes, és szerény volt.
- Nem Tanvert, hova gondol! Csak egyszerűen, túl teng bennem az erő. Legalább megszabadítom, pár nehéz órától, a legényt. - Nézett a fiatal fiúra, aki az istállók körül tett - vett, és aki helyett a munkát végezte.
- Olyan asszonydolog?
- Nicholas megtörölte a verejtékező homlokát, és a hideg ellenére a vékony ing, rátapadt a széles mellkasára.
- Olyasmi, tudja, az asszonyokkal mindig baj van!
- Nem hinném, egy kis kedveskedés, pár jó szó, némi dicséret és a tenyerünkből esznek. Nem kell azoknak más! De Nicholas úrfi, maga olyan férfi, aki után futnak a nők, nem értem, akkor mi a hiba?
- Semmi, Tanvert semmi lényeges. - Hazudott. Nagyon is volt probléma. Azzal az átkozott némberrel, akit megvásárolt. Reggel figyelte a karcsú testét, a pihegő, le –fel, emelkedő mellkasát, az édes arcát, és alig bírta megállni, hogy fel ne ébressze! Napokig tudna vele szeretkezni! Folyamatosan és egyfolytában. Csak élvezné az együttlétet és lenne igazi szajha, nem pedig egy szűz kislány, a fenébe is!
Nardin rendbe szedte magát, majd háromszor kopogott és nagy lendülettel nyitotta be az ajtót. Vidám hangulatban érkezett meg a barátnőjéhez. Viszont a jókedve hamar elszállt, mert a lánynak ki voltak sírva a szemei.
- Te szegény, akkor hát most már tisztában vagy vele, milyen, amikor csak használják az embert! De tudod nem mindig ilyen rossz ám! Csodálatos is tud lenni a dolog! Édes és csontolvasztó. Kéjes és…
-Na, várjunk csak! Tegnap még nem ezt mondtad!- Shara felült az ágyban, és alaposabban megnézte magának a Nardint. Ugyanúgy nézett ki mint előtte való nap, de. Mégis más lett. Csak úgy ragyogott, csillogtak a szemei és életkedvet sugároztak magukból. Nardin boldog volt!
- Csak nem?- fogta meg a nő kezét.
- De igen! Donald megkért, hogy legyek a kitartottja! Képzeld, az egész éjszakát, végig, szeretkeztük! Az a férfi egy álomszerető! Csodálatos volt minden érintése és csókja.
És az ágyban! Olyan magas csúcsokat mutatott meg nekem, amiről nem is tudtam, hogy létezik!
Kedves barátnőm, kívánok neked, hasonló élményeket Nicholassal!- Shara átölelte az örömlányt, teljes szívéből örült a boldogságának. Már nem is látta olyan feketének a jövőjét, barátnője öröme, őt is felvillanyozta.
Donaldnak azért lelkiismeret furdalása volt, de csak enyhén. Eszébe jutott az apjának tett ígérete és a viselős asszonya, Emily. Vajon ez után az éjszaka után, amit Nardinnal töltött, kívánkozik-e valaha is, majd az a felesége ágyába. Aligha!
Bárcsak lenne Nardin nemes asszony, akkor emelt fővel járhatna mellette az utcán, de így csak az estéit édesítheti meg. De minek is kívánna olyan sokat, hiszen ez is éppen elég! Rátalált egy csodálatos nőre, aki megadja a testének, ami kell. Ráadásul Nardin annyira szép! Gyönyörű. Természetes és nem pipiskedik, nemcsak kapni szeret, adni is.
Azon kívül, az esze is a helyén van! Hihetetlen, hogy örömlány létére milyen választékosan tud beszélni, és milyen jól ismeri az élet dolgait. Mellette nem fog unatkozni! A többi meg kit érdekel!
Boldog lesz a lánnyal és minden akadályt elgördít az útból, ami szembejön vele. Haza viszi a nőt és eltartja! Emilynek, pedig szava sem lehet, hiszen nem engedi az ágyába már jó ideje. Akkor maradjon magának!
Delinda félt. Életében először igazán félt. Nem ármánytól és nem csatától. Egy férfitól, aki ott állt vele szemben. Fekete, hosszú haja a derekáig ért, a teste akkora akár egy fenyőfa, az arca nyers, és hogy vinné el az ördög, vonzó!
Kalmur tekintete, izott, amint ujjai végig szántottak a virág illatú fürtökön. Szuszogott, a szája enyhén kinyílt. Delinda úgy vonzotta, mint a mágnes, nem is tudott mást elképzelni, csak azt, hogy letépi a boszorkányról a ruháját, és így kikötözve teszi a magáévá. Hallani akarja a kéjes sikolyokat, amiket kicsal belőle, érezni akarja, a nektárja illatát, ami a lába között érik, szívni akarja, a mellbimbóját, és harapni a nyakát. Majd belemélyeszteni a szemfogait, hogy megízlelje a zamatos vérét. Igen, erre vágyik! Ó, uram, mennyire nagyon akarja!
Delinda is zihált, a mellkasa fel – alá, süllyedt. A fejét oldalra fordította, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie. Nehogy meglássa benne a vágyat, a tüzet, ami az apró érintésektől szétterjedt a testében. Kalmur finoman ért hozzá éppen, hogy csak súrolta az arcát és a vállát. Egyik ujja tovasiklott a válláról, egészen a nyaki ütő érig, és kitapintotta a pulzusát. Majd tovább folytatta az útját lefelé, a sötét, hosszú ruha, mély dekoltázsa felé.
Delinda ekkor nyögött fel először, akaratlanul és megmásíthatatlanul. Szemeit lehunyta és magában átkozódott, amiért annyira a férfi hatása alá került.
(23:38)
