6./3.
2011. február 24., csütörtök
Westend idegesen tekintett ki a hintó ablakán, a háta mögött, tucatnyi lovas katona kavarta fel a port. Felfegyverkezve, minden eshetőségre felkészülve kísérték őt! Kihúzott derékkal és délcegen ülték meg a lovaikat, az arcukról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni.
A látvány erőt adott neki, merített a zord katonák kérlelhetetlen kiállásából. Ettől sokkal magabiztosabbnak érezte magát! Nem mintha bármiféle közelharcra számítana a lord otthonában. Csupán a tekintélyét emelte és jót tett a lelkének. Szüksége volt rá, mint éhezőnek az ételre.
Kisiklott a magánélete is, semmiben nem járt szerencsével. A munka maradt az egyetlen kapaszkodója, hogy túlélje, az életnek nevezett nyavalyát.
Ám most, egyre inkább életre kelt minden porcikája az érzékei kezdtek a maximumon működni.
Régen nem érezte magát ennyire élni és ennyire férfinak! Most még arra is képes lenne, amire már régóta nem, a magáévá tudta tenni egy asszonyt! Most nem merülne kudarcba a testi szerelem, nem csak próbálkozás és hiába való vágy lenne.
Westend agya folyamatosan járt, lázasan kombinált. Ilyen rejtélyt megfejteni, mint ami a Piros Rózsában történt, hírnevet és dicsőséget hozhat a számára! Még mindig a fülében visszhangoztak a főnöke, Marklom szavai.
-Magán az emberek szeme, Westend! Most megmutathatja ország- világ előtt, hogy mekkora nyomozói elme, és elhitetheti az emberekkel azt is, hogy ebben a városban, semmilyen bűnügy nem maradhat megtorlatlanul!
Nicholas nyugtalansága, kicsit sem szűnt a nap folyamán. Az arca sápadt volt, a szemeiben vágyakozás ült. A reggeli borzalmas hangulatban telt el, a kitartottja szóba sem akart vele állni. Hogy mit gondolhat róla a lány, arról fogalma sem volt, de teljesen elbűvölte az a valami, amit a lány pillantásában fedezett fel. Ugyanis, ha néha nem fegyelmezte magát eléggé a szőke szépség, a tekintetében megvillant a tűz. Olyan lángok, amelyek meghazudtolták a szűziességét és minden visszafogottságát. Nicholas, ezt a tüzet akarta megkaparintani, erre vágyott a leginkább, mert elég volt egy pillanatra csak meglátni, örökre rabul ejtette őt. Mágikus és ősi lobogás volt ez, amitől Nick szája kiszáradt, az ágyéka megduzzadt és a szíve majd kiszakadt a helyéről.
Hiába elégült ki éjjel, csak még többet kívánt! Biztosan tudta, ha azzal a tűzzel adná magát oda a lány, akkor az évszázad szeretkezését vihetnék véghez! Megfejti a tűz rejtélyét, és ha sikerül, a magáévá teszi, együtt fognak lángolni a vágy lobogó szenvedélyében!
Viszont Donald és Nardin!
Madarat lehetett volna fogatni velük a boldogságtól, öröm volt nézni az egymásra villanó tekintetüket és azt a finom pírt, amely mindkettőjük arcát beszínezte. Hogy mi történt közöttük, nem volt kérdéses!
Nicholas a szörnyű tűzeset óta nem vett a kezébe napilapot. Sorjában ott gyűltek a dolgozószobája íróasztalán érintetlenül.
Elakarta terelni a szeretője körül forgó gondolatait, ezért az egyik példány után nyúlt.
Rögtön a címlapon, egy olyan cikket talált, ami felkavarta és viharossá tette a kedvét!
Elhűlve olvasta a szörnyű hírt, Myltfordot, a hírhedt örömtanya tulajdonosát, különös körülmények között meggyilkolták, pont azon a napon, amikor a lányvásárt tartották! Egyelőre keresik a tettest és egy eltűnt örömlányt, akit Nardinnak neveznek!A nőről a gyilkosság napja óta semmit sem tudnak!
Nick idegesen a hajába túrt és azonnal elindult megkeresni Donaldot!
-Tessék, ezt olvasd el!-Donald nem értette miért ez a nagy izgalom a barátja arcán, fogalma sem volt, mi izgatta fel ennyire.
Don, ahogy egyre lejjebb haladt a sorok közt, úgy vált egyre sápadtabbá. A szíve majd kiszakadt a helyéről, a homlokán verejtékcseppek ütköztek ki az idegességtől.
Nardint az egész város keresi! Úgy gondolják az eltűnése szoros kapcsolatban állhat a vérfagyasztó gyilkossággal! Ez nem lehet igaz!
Csak egy pillanatra tekintett közben Nicholasra, a férfi sem látszott nyugodtabbnak, mint ő. Fényes, fekete haját szántotta az ujjai hegyével, szivarozott, miközben katonásan, le s fel, sétált a hallban.
-Hogyan? Azt állítod, hogy ez az életkedvtől kicsattanó, okos, drága nőnek köze lehet ehhez az aljas gyilkossághoz?
-Don! Én nem ezt mondtam! A tulajdonos rettenetes körülmények között lelte a halálát, vérben fürdött az egész helyiség, ahol rátaláltak! Szét volt marcangolva Myltford torka, érted? Szerinted jár a városunkban démon, vagy medveember?Don, ez a legszörnyűbb, és legbrutálisabb gyilkosság, ami mostanában történt!Nardin pedig, pont ekkor tűnt el! Szóval azonnal kerítsd elő a kis virágszálat! Lesz hozzá egy két keresetlen szavam!
A főkomornyik nagy szemeket meresztett Westendre, de még nagyobbakat, a nyomában belépő katonákra.
- Uram, ezt hogy képzeli, csak így betör ide a csürhéjével egyetemben? Talán nem tudja, kinek a földjén jár?
-Pontosan tudom, hogy ez Lord Nicholas otthona! Kérem, legyen szíves szóljon a lordnak! Az embereim, pedig egy kicsit körülnéznek itt, szigorúan hivatalos ügyben járunk el! - Westend meglobogtatta a házkutatásra jogosító okmányt, amit a főnöke először nem akart kiadni neki. Ám amikor elmondta, hogy a jelenlegi ismeretek szerint, Nardint a lorddal látták utoljára távozni, két másik egyén társaságában, akkor kis hezitálás után beleegyezett!
(3:06)