7. fejezet
A kötelek mélyen bevágták Delinda csuklóját. Egészen kipirult az arca a hadakozástól. Kalmúr neki préselte magát egészen, a csípőjét erősen nyomva, ritmikusan, arra az aktusra emlékeztetve, amelyet szándéka szerint nem sokára megejtenek!
A boszorkány érezte a nyers erőt, a férfi erejét, akiből annyi visszafojtott tűz tört most elő, hogy egy egész világot is képes lett volna vele felperzselni! Ugyanakkor tudatosult benne, hogy ő csak egy asszonnyá válik a kezei között, csak egy éhes, tűzre vágyó lénnyé.
Szuka vagy Delinda, szedd magad össze! Ne hagyd, hogy elcsábítson a trón őrzője. Hát semmi tartás nincs benned? Nem elég, hogy legyőzött, még engedsz a teste csábításának is?- A belső hang figyelmeztette őt és óva intette, de hiába, Delinda akarata szilánkokra törött.
Szenvedett, az ellentétes érzelmek egészen megszédítették. Mást akart az agya és teljesen mást a teste. Utálta Kalmúrt. Az erejét, a jóképűségét, az erős izmoktól duzzadó testét és azt a megfoghatatlan valamit, ami a tekintetéből áradt perzselően és ellenállhatatlanul. Érezte az illatát is, ami az orrán keresztül egészen a lelkéig elért.
Olyan nagyon kívánta! Elementáris erővel.
Kalmúr szája kereste az övét, az ajkai nem kegyelmeztek. Lassan és csábítóan szívták alul majd felül az övéit, és egy óvatlan pillanatban a férfi nyelve, utat talált a szájába. Mintha ezernyi villám vágott volna keresztül a horizonton, amelyek ereje, a hullámokba költözött, azokba, amik végig futottak a testén. Torkából nyögés szakadt ki, amit Kalmúr csak egy mosollyal nyugtázott.
- Látod, érzékeny vagy, a tüskéid mögött lágy nőiesség rejtőzik! Hogyan tudtad ennyi időn keresztül eltitkolni ezt a nagyon is finom oldaladat, mondd? Enyém leszel Delinda, nem egyszer, milliószor meglásd! A tested képlékeny viasszá fog válni alattam, és nem kívánsz majd semmit, csak engem egyedül! - A csók égetett, a forróság mindenhol szétáradt a vámpírnő testében. Érezte a mellkasában, a hasában, a lába között, minden egyes kicsi porcikájában.
- Vigyen el az ördög Kalmúr! Utállak!- kiáltotta Delinda. Ám a hangja remegett, a tónusa pedig egész másmilyen volt, mint előtte bármikor.
A szakadt ruha alatt Kalmúr kezei gyűrték a melleit, simították szorították és gyömöszölték. Amikor a férfi lehajolt és a szájába vette a keményen ágaskodó mellbimbóját, Delinda térde akaratlanul is megrogyott. Ám a kötelek, biztosan tartották, egy centire sem tudott elmenekülni. A szívogatás, a nyalintások kezdték az őrületbe kergetni.
Próbált varázsszavakat és átkokat keresni az elméjében, de valami nem hagyta, egészen leblokkolt. Mintha a boszorkánytudománya elé egy hatalmas, áthatolhatatlan fal ereszkedett volna.
Kalmúr nemsokára előtte térdelt, a szoknyája elejét felhajtotta, és addig ügyeskedett, míg az ölét, teljesen lemeztelenítette. Az egész fejét belefúrta a lába közé, a nyelvével ingerelte őt.
Delinda azt hitte belehal abba a kéjbe, ami a testén végig futott. Az erotikus hullámok a hátukra kapták és vitték fel, egészen magasra őt. Egy ideig sikerült a hangokat a torkában tartania, de abban a pillanatban, amikor a gyönyöre a tetejére hágott nem bírta tovább, felsikoltott, a hangja pedig rezegve ütközött bele a helyiség falainak.
Szégyenpír égette az arcát, amit egészen elfordított, hogy ne keljen belenéznie a parázslóan izzó szempárba.
Kalmúr nevetni szeretett volna a győzelmén, megalázva vele a nőt, de nem tudta magát tartani a fogadalmához, mert Delinda elvarázsolta egészen.
Gyönyörűen festett a kéj utóhatásától remegően, a hosszú fényes hajával, a duzzadt ajkaival és a szégyenével, ami az arcán égett. Hogyan is bánthatná őt! Ölelnie kell és a karjaiba vonni, aztán maga alá gyűrni, és megtenni vele azt, amit a legjobban kívánnak mindketten!
Nicholas arcából kifutott minden vér. Pontosan tudta, milyen ügyben érkezett a nyomozó az embereivel a sarkában. Legalább Nardinnal tudott volna beszélni előtte! Nem baj, majd ő helyre teszi ezt a pökhendi alakot!
- Tényleg? Nem mondja, nyomozó? Azt hiszi, hogy egy ártatlan, ötven kilós hölgy követte el ezt a szörnyű tettet?
- Lord Drake, higgye el, muszáj beszélnem a hölggyel, ő a lehetséges egyetlen szemtanú. Lehet, hogy nagyon súlyos bizonyíték birtokában van. Nem állítottam egy szóval sem, hogy gyanúsítom a lányt, de lássa be, az eltűnése felettébb gyanús.Igaz-e hogy ön részt vett egy másik úr társaságában azon a bizonyos árverésen?- Nick ujjai megremegtek a pohárral együtt, amiből a whiskyt kortyolta, amellyel Westendet is megkínálta. Addig a katonák szoborként álltak az aulában utasításra várva, míg ők, a dohányzóasztal mellett ácsorogtak.
- Nagyon lakájos itt önnél- csettintett egyet a nyomozó, miközben körül kémlelt. Nézte a drága bútorokat, az intarziás berakásokat, a drága festményeket a falakon és a neves műkincseket.
- Ön elismert tagja uram a Londoni elitnek, gondolom, meg is akarja tartani a jó hírét. Ugye?- Nicholas Dreake arcán rángatózni kezdett egy ideg, a szürke írisze alatt.
- Most fenyeget? - Nicholas egy lépéssel közelebb lépett a nyomozóhoz, akinek a szempillái sem rezdültek.
- Eszembe sem jutna ilyen befolyásos embert, mint ön, magamra haragítani. Csak engedje meg, hogy körülnézzenek egy kicsit az embereim, és beszélhessek azzal a két örömlánnyal, akit az árverésről magával hozott!
- Jól van, nem bánom, tegye a kötelességét! Nekem nincs rejtegetnivalóm! - Nicholas utasította a személyzetet, hogy kerítsék elő a lányokat, majd rágyújtott egy szivarra, amivel Don kínálta meg, aki időközben mellé csapódott, és kicsivel sem tűnt nyugodtabbnak, mint ő.
Donban ezernyi kétségbeesés suhant végig, nem tudta mi köze lehet az ő Nardinjának, ehhez a felháborító gyilkossághoz azon kívül, hogy pont abban a bordélyban dolgozott, ahol a szörnyűség megtörtént!
Shara és Nardin, föntről figyelték az eseményeket, éppen Nicholassal akartak beszélni, amikor a nyomozó a katonákkal a háta mögött, ellepte az épületet. Egy beugróba húzódtak, pontosabban Nardin húzta oda a barátnőjét, mert sejtette, Myltford halála miatt, még kutyaszorítóba kerülhetnek. Halkan, de hallotta, hogy őt keresik és súlyos gyanúba keveredett, Shara tette miatt.
- Mi lesz most te lány, azt hiszik én követtem el a gyilkosságot?- suttogta- Nardin, miközben erősen szorította Shara csuklóját, akivel szorosan egymás mellé préselődve reszkettek.
- Nem tudom, én nem hagyom, hogy a téged vádoljanak! Lemegyek és bevallom a szörnyű tettem.
- Dehogy mész! A Towerben végzed egy pillanat alatt. A patkányokkal fogsz egy sötét lukban sínylődni egészen addig, amíg fel nem akasztanak. – Shara, csak most gondolt erre az eshetőségre. Nem tudta mi az a börtön pontosan, de valahonnan az agya leghátsó részéből, valami elősejlett, valami rossz.
- Akkor sem maradhatunk itt örökké! –Érvelt Shara, és igaza lett, mert igazolásul már hallották is, amint az inas kopogtat Nardin ajtaján.
-Igen, igazad van, már keresnek! –Szorította a mellkasára a kezét az örömlány. - Lemegyünk és tagadunk mindent!- folytatta- te amúgy is amnéziás vagy, nem is emlékezhetsz semmire! Bízd rám a dolgot! Megígéred, hogy csendben leszel és nem követsz el ostobaságot?
- Jól van. Menjünk! Még szerencse, hogy te olyan jól kezeled a dolgokat barátnőm! Nem tudom, mi lenne velem nélküled!- Shara tekintetében eltökéltség látszott, ezért Nardin kiengedte a tüdejéből a bennrekedt levegőt, majd végigsimított a ruháján. Erősen megragadta Shara kezét, és kiléptek a rejtett zugból.
Amikor a széles márványlépcsőn lépkedtek lefelé, minden szempár rájuk szegeződött. Kutakodva és kíváncsian, de Nicholas és Donald tekintete, szinte égette őket.
(3:12)
